A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara etikai vizsgálatot indított a „fekete ruhás nővérként” ismertté vált Sándor Mária ellen, mivel szerintük a nő több nyilatkozatával is megsértette az egészségügyi dolgozók etikai szabályait.
Az ATV stúdiójába már csak jogász kíséretében ment el Sándor Mária, aki korábban többször nyilvánosan kritizálta a szakdolgozói kamarát, mondván, azok nem képviselik kellő határozottsággal a dolgozói érdekeket. Az ápoló azt mondta: „Nekünk nem lenne szabad megszólalnunk, mert a nővér a legkisebb a ranglétrán”. Azt pedig nem érti, miért neki kell szólnia, hogy az egészségügy nem működik.